Leírás
Mi zajlik le a néző tudatában, amikor felfüggeszti a valóságot, és átadja magát a színházi élménynek? Ez a kérdés vezérli a szerzőt, aki könyvében radikálisan új szemszögből közelít a kortárs színházhoz: nem pusztán értelmez, hanem filozófiai tágassággal ruházza fel az észlelés kereteit. Závada Péter Az epokhé színpada című kötete Edmund Husserl fenomenológiájának eszközeivel a perceptuális fantázia, a képtudat és a tudataktusok konfliktusainak elemzésén keresztül vizsgálja, hogyan jön létre a színházi tapasztalat – és hogyan bomlik fel, ha az illúzió meginog.
A kötet különös jelentőséggel bír a hazai filozófiai és színháztudományi diskurzusban: ez az első színházfenomenológiai munka a Cogito-díjas sorozatban, és a második, amely az esztétikai tapasztalatot állítja középpontba. Závada Péter megkerüli a megszokott elemzői sémákat, és a nézői jelenlét tudati feltételeit helyezi a vizsgálódás fókuszába. Egyszerre kínál ezzel új fogalmi eszközöket a színháztudomány számára, és vonja be a filozófia iránt érdeklődő olvasókat a színházat újragondoló dialógusba.
Závada Pétert eddig legfőképp költőként ismertük, aki színházi dramaturgként és drámaíróként is jelentős pályát járt be. Az epokhé színpada az első önálló teoretikus munkája: egy olyan szerző gondolkodói debütálása, aki az alkotói észlelést nem választja el az elméleti reflexiótól. A könyv egyszerre szól a színház világához, az esztétika művelőihez és mindazokhoz, akik hisznek abban, hogy a színpad egyként teret adhat a történeteknek és a gondolkodásnak.
A kötet különös jelentőséggel bír a hazai filozófiai és színháztudományi diskurzusban: ez az első színházfenomenológiai munka a Cogito-díjas sorozatban, és a második, amely az esztétikai tapasztalatot állítja középpontba. Závada Péter megkerüli a megszokott elemzői sémákat, és a nézői jelenlét tudati feltételeit helyezi a vizsgálódás fókuszába. Egyszerre kínál ezzel új fogalmi eszközöket a színháztudomány számára, és vonja be a filozófia iránt érdeklődő olvasókat a színházat újragondoló dialógusba.
Závada Pétert eddig legfőképp költőként ismertük, aki színházi dramaturgként és drámaíróként is jelentős pályát járt be. Az epokhé színpada az első önálló teoretikus munkája: egy olyan szerző gondolkodói debütálása, aki az alkotói észlelést nem választja el az elméleti reflexiótól. A könyv egyszerre szól a színház világához, az esztétika művelőihez és mindazokhoz, akik hisznek abban, hogy a színpad egyként teret adhat a történeteknek és a gondolkodásnak.
