Kötésmód: keménytáblás, cérnafűzött
a lélek a saját örömére van.
A fej dolga egy: szeretni az igaz szerelmet.
A lábé: Futni utána.”
Dzselál ed-Dín Rúmí metaforikus költészete a perzsa nemzeti versnem mindkét formájában kibontakozott. Az egyik a rímes-időmértékes ódák (ghazelek) asszociációkkal gazdag világa, ami a korábbi nyugati versolvasói ízléssel szemben a posztmodern korban már közérthetőbbé, befogadhatóbbá vált az olvasók számára. A másik a többnyire négysoros epigrammák (rubá’ík), a rímes-időmértékes versek (a a b a vagy a a a a rímképlettel).
Rúmí költészetében már a letisztult, kikristályosodott szúfí értékrend ölt testet.
– A költő, mint nagy lélek, felmutatja nekünk az örökkévalóságot, felébreszti és felemeli lelkünket a földi érzéketlenségből s azt akarja, hogy magunkat a tükörben és egymásban is szépnek lássuk.
– Ez a természetes egyéni felfelé vágyódási folyamat azonban – az egyén és a közösség kapcsolatát ért megrázkódtatások következtében – szükségszerűen megtorpan és esetleg vissza is fordul.
– Az egyén földi és égi közötti lebegése és átváltozásai a misztikus lírai nyelv és a gazdag érzéki-tárgyi képszimbolika formájában öltenek verset.
Az ódák és epigrammák mellett Rúmí költészetének harmadik kiemelkedő területe az elbeszélő költemények. E misztikus, tanító költemények alkotják a Rúmí főművének tekintett Meszneví-je ma’naví-t (röviden: Mesznevít), a szúfízmus bibliáját, és egyben tükrözik azt is, hogy a szúfízmus beolvadt az iszlámba.
A kedves olvasó eme gyűjteményes kötetben, gondosan válogatott verscsokrok formájában a misztikus költő mindhárom lírai világába betekintést nyerhet.
„Emlékezz arra, amint Te szeretsz, az Isten is úgy lesz Veled.”
