Kötésmód: keménytáblás
Életműsorozatunk legújabb kötete először 1947 őszén, vagyis „a fordulat évé”-ben látott napvilágot, és a következő esztendő márciusától már a második kiadása került a könyvesboltokba. E fokozott érdeklődés feltűnően ütközik a bírálók véleményével, akik mindenekelőtt az elmélyült társadalomábrázolást hiányolták a Tíz szál gyertyából, alapvető fogyatékosságnak tartva, ami pedig egy átgondolt teória következménye. A gyökeres változások inspirálta aktualitást keresték az elbeszélésekben, látszólag fel sem tételezve egy egészen másfajta időszerűséget. Nem ismerték fel vagy nem akarták-merték felhívni arra a tündéri realizmusra a figyelmet, amely nemcsak olyannak láttatja a világot, amilyen, hanem amilyennek lennie kellene. E sajátosság korábban is elbizonytalanította Fekete István kritikusait, a fordulat évében azonban már egyenesen elfogadhatatlanná tette.
Az évtized első felének világháborús zaklatottsága után és az erőszakos politikai-társadalmi változtatások elszenvedőjeként Fekete István a hit és a szeretet megtartó erejére kívánt emlékeztetni a Tíz szál gyertya elbeszéléseiben. Nem a múltat, hanem a magánélet hol fájdalmas, hol örömteli pillanatait idealizálta a privát szféra módszeres és mind hatékonyabb ellenőrzése idején.
A különösen kedvelt Gárdonyitól és Bársony Istvántól egyaránt örökölt mintának megfelelően az író egy lehetséges esztendő március közepétől december közepéig tartó hónapjaihoz kötve fűzte egymáshoz a kötet elbeszéléseit. Az addig következetesen hónap-, illetve évszakváltó kronológia ívét a nyolcadik gyertya története töri meg. Ez ugyanis nem elbeszélés a tündéri realizmus jegyében, hanem egy valóságos ostromnapló kötetbe illesztett részlete.
A budapesti harcok és az azt követő változások igazolták Fekete István félelmeit. A hazai kultúrát is egyre inkább a saját szándékai szerint átpolitizáló hatalom elutasította a hivatalos irányvonallal összeegyeztethetetlen – leplezetlenül keresztény szemléletű és erkölcsiségű – értékrendjét. Korszerűtlennek bélyegezték, és ezért a megváltozott világban érdektelennek.
S ehhez a Tíz szál gyertya ürügy lehetett, hiszen a fordulat évében Fekete István fel-fellobbanó gyertyákról írt, amelyek „imbolygó, puha fénye távoli naptárakra és boldogabb emberekre világít”.
